Minősített szakemberek

Kik az MPTSZ minősítéssel rendelkező pénzügyi tervező szakemberek?

A pénzügyi tervező szakemberek a tervezés folyamatában a hatósági engedélyekhez kötött tevékenységek, illetve szolgáltatások közül azt végezhetik, amihez a jogszabály által előírt engedélyekkel rendelkeznek (például befektetési tanácsadás vagy biztosításközvetítés). Ennek hiányában a megfelelő szakembert kell ajánlaniuk illetve az ügyfél döntése alapján bevonniuk a tervezés folyamatába.

Minden MPTSZ minősítéssel rendelkező pénzügyi tervező szakember tájékoztatni fogja Önt a munkájára vonatkozó két legfontosabb szabályzatról, a Működési Szabványról és az Etikai Kódexről, melyet megtalál a Szövetség honlapján is: www.mptsz.org. Ugyanitt ellenőrizheti, hogy az Ön tervező szakembere szerepel-e MPTSZ minősített szakembereinek regiszterében, jogosult-e a védjegy használatára és így köteles nemcsak jogszerű, hanem azon túl is szakszerű és etikus szolgáltatást nyújtani. Ugyanitt panaszát bejelentheti, amit a Minősítési Bizottság kivizsgál és a szükséges szankciót alkalmazza, ami indokolt esetben a minősítésnek akár végleges visszavonását is jelentheti.
 
EMPTK Első Magyar Pénzügyi Tervező Kft.